Mátrabérc 20140412

Utálom, ha nem teljesítem, amit megígérek! Pedig éppen most történik ez. Azt vállaltam, hogy a vadi új Mátrabérces Mammut pólómban fogom végig futni a Vivicitta-t. Nos mindjárt indul a verseny és én itthon ülök a gép előtt. Nem tudok a sarkamra lépni! Szétverte a Mátra - de megcsináltam - megcsináltuk, 9 órán belül. 8:58!!!! (Andi szerint rövidebb volt a pálya - pedig hatalmasat küzdött, igazán le a kalappal)
Kezdem az elején. Nem gondoltam, hogy a Mátra talaja ennyire megbont. A vulkán utakból kiálló öntecsei, a letöredezett kőlapokkal nagyon furává teszi a járást. Igazából alig volt olyan lépés, ami a maga egyszerűségével rutinból működik. Éppen lefelé lehetetlen a gyors mozgás, pedig mennyire hittem benne. - Persze most nem az UFO futótársakról beszélek, akik szélvészként süvítettek el lefelé menet mellettem. Hihetetlen amiket láttam Tőlük! Remélem mindannyian épségben megúszták az ámokfutást.
A mondás az, hogy "technikás" a pálya. Azt hiszem én egyszerűen beszari vagyok, de nem merem bevállalni a száguldozást lefelé.
Gondosan felkészültem a versenyre. Fejben tökéletesen egyben voltam. 9:21 volt a cél - ami Andinál azonnal beindított egy zabszemes reakciót.
12 30-kor keltem. 1 30-kor indultam Pest felé. 2 30-kor felvettem Balázs fiamat és találkoztam Andival. 3 35-kor Szurdokpüspökiben voltunk és letettük Andi kocsiját. 4 50-kor értünk Sirok-Kőkútpusztára a rajtba. Gyors rajtszám felvétel és a rajtig folyamatos agonizálás, hogy milyen a jó ruha mára. Előző nap még fagyott reggel, most viszont 5 fok van. De mi lesz a Kékesen? Hóvihar, forgószél? Végül hosszú ujjas póló, meg egy rövid ujjas, meg a karmelegítő. Zsákban a bringás széldzseki, meg az szükséges egyebek, nyaksál, kendő, sapka.
5 30, Rajt. De hiszen még nincs világos! Aki ezt tudta, az első 15 percben fejlámpával nyomta. Nekünk a mezőny végén a frissen feldagasztott sár maradt a fátyolos szürkeségben. Aztán egyszer csak a nap vörös karéja megmutatta magát a sűrű felhőzettel dacolva. Olyan volt a látvány, mint egy igazán "Isteni Színjáték" Olyan színek és árnyalatok voltak, amit talán még sosem láttam. Magasztos, ösztönző érzés kerített hatalmába, olyan - amiért az erdőbe jár a magam fajta, futkározni. Közben persze folyamatos emelkedés a Kékestetőig. Nem könnyű játék! Viszont elképesztő 3:13-as idő. SZINTIDŐN BELÜL! Andi azt mondta erre: Na, ilyen sem volt még, biztos rövidebb a pálya. Innen kezdve minden részidőnél messze belül voltunk a tervezetten, de csak azért, mert "biztos rövidebb a pálya". Nem ám azért mert besz..tunk az emelkedőkön, aztán besz..tunk a lejtőkön. Nem! Csakis azért, mert ilyen rettenetesen lerövidítette valaki a pályát.
Aztán szépen lassan jöttek a nehézségek. 15 km-től rettenetesen elkezdett fájni a sarkam. Ha nem szégyelltem volna üvölteni lett volna kedvem! Aztán a Kékesről lefelé jövet szembe jött Szabi, akinek kiment a bokája és megpróbált vele civilizált helyre eljutni. Hipp-hopp máris Galyatető, ahol keresztelőt tartottunk. Itt lett Andi Martinák Andi! No ezen jót kacagtunk. Anikó - akinek a nevét Andinak kölcsönözték ekkor még messze előttünk járt, dacolva hátfájásával.
El kell mondanom, hogy a Kékes után hatalmasra nőtt a forgalom a turista utakon. A párhuzamosan szervezett TT résztvevői igyekeztek céljuk felé. Nagy az erdő, sokan elférünk benne. Tisztelve a másikat messzire juthatunk. Nekem nem gond kikerülni a gyalogost. Szívesen kivárom a lehetőséget. Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik önként engedték - az útból félre állva - hogy megelőzzem Őket. Nagyon szép gesztus. Köszönöm szépen. Csak sajnálni tudom azokat, akik viszont úgy érzik övék az erdő és szándékosan nem engednek. Sajnos ezúttal is volt pár kirakott bot - de csak azért, hogy még véletlenül se... Nos, ez bunkóság! Ennek nincs helye sem a túrázásban, sem a futásban. Nem hinném, hogy a futó fontosabb, de ez a magaratás nem fér el!
A forgalom Ágasvárnál ért a csúcspontjára. Valóban sokat kellett várni, talán időt is veszítettünk, de nem erről szólt a mi futásunk. Utána - gondolom azért, mert a túrázók derékhadát már elkerültük - csökkent a forgalom és elszántan vághattunk neki a Muzsla meghódításának. Aki a Muzslát nem ismeri, annak elmondom, hogy a Muzsla a soha véget nem érő hegy! Nem engedi, hogy felmássz rá, majd azt sem engedi, hogy leereszkedj róla. A legváltozatosabb próbákat kell a jelöltnek kiállnia, hogy ezt a hegyet meghódíthassa. A csúcs előtt értük utol Ankiót, akit Andi gondoskodása új erővel töltött fel és újrapróbálta a futást - ami egyszer csak működni kezdett. A két lány víg csacsogás betöltötte az erdőt. Nagyon örültek egymásnak, hiszen évek óta futnak már együtt.
Aztán valahogy mégis leértünk a Mátrából. Anikó nagyot hajrázva előttünk fél perccel, és integet, és kiabál: Gyertek 9 órán belül lehettek. És 9 órán belül vagyunk - ha a kód olvasó is ezt szeretné. És ezt szeretné!
Töltött káposzta, málnás sör és a hőn áhított póló - ami ma nem ment a Vivicitta-ra! De öröm, mámor, büszkeség, szeretet. Milyen kár, hogy "rövidebb a pálya!"
Csodás nap volt! A verseny nagyon profi! Óriási gratuláció minden szervezőnek! Tökéletes munkát végeztek. Minden apró részlet összeállt és felejthetetlen versenyt rendeztek. Csodás út, idő, frissítő pontok, ajándékok. Köszönöm!
Jövőre is jövök, csak nehogy "lerövidítsék a pályát!"
Mindenki próbálja ki!
Végül köszönöm a buzdítást, gondoskodást és szállítást szeretteimnek, egyben gratulálok mindenkinek, aki futva vagy túrázva teljesítette a távokat!
Csak a sarkam ne fájna ilyen borzasztóan.